2009. július 27., hétfő

A hűtős finomság - Kinder pingui szelet

Bálint napra az idén is sütit sütöttem. Korábban találtam egy receptet amit itt volt az idő kipróbálni. A Párom imádja a Kinder Pinguit, csak azt kifogásolja, hogy olyan kicsit ezért nem érdemes megvenni, mert egy harapás és eltűnt.
Megtaláltam a tökéletes receptet, elkészítettem, örült neki és havonta kér még :-)
(Az eredeti recept itt található.)

Az én sütim nem lett olyan szép mint az eredeti képen, de isteni finom!



Tészta hozzávalói (2 laphoz!!!, tehát egy lapot fele mennyiségből sütünk :-)):

Két lapot sütünk. Egyet az aljához, egyet a tetejéhez. A következő mennyiségeket felezve először elkészítjük a tortánk alapját, kisütjük, miközben sül összekeverjük az adagok másik felét és azt is kisütjük.

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál meleg víz
  • 6 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál keserű kakaópor
  • 1 csomag sütőpor

Azért írom így, mert mivel nem vagyok túl aprólékos egyből a duplából sütöttem a lapot, persze utána már nem tudtam kettévágni, így külön még sütnöm kellett egy féladagot is.

Szóval könnyű piskótalapokat sütünk a fenti hozzávalókból.
Először is a 3 tojás fehérjéből kemény habot verünk. A 3 tojás sárgáját kikeverjük a cukorral fehéredésig, hozzáadjuk a meleg vizet, és a sütőporos lisztes kakaóporos keveréket. Legvégül hozzáforgatjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét.
Egy kiolajozott tepsibe (38x22cm kb.) sütőpapírt teszünk, amit szintén kiolajozunk és beleöntjük a masszát. Előmelegített sütőben 200°C-on 8 percig sütjük.

Ha kész megsütjük ugyanezekből a mennyiségekből a második lapot is.

Tejszínes krém (az adagokat felezzük és úgy készítjük el a krémet):

  • 5 dl tejszín (édes Hulala növényi készítmény)
  • 1 evőkanál zselatin (vagy 1 csomag zseléfix)
  • 1 evőkanál folyékony méz
  • 1/2 kávéskanál vanília aroma
A jól lehűtött 2,5 dl tejszínt keményre verjük. Hozzáadjuk a 0,5 ek mézet, és egy-két csepp vaníliaaromát.
A 0,5 ek zselatint 3 ek vízbe beáztatunk 5 percre, majd lassú tűzön melegítjük kevergetve, amíg áttetsző nem lesz (ez kb. 1 perc ekkora mennyiségnél).
Hozzáadunk kb. 2 evőkanállal a felvert tejszínből, egyneműsítjük, majd hozzáadjuk a felvert tejszínhez, így nem lesznek csomók a tejszínben.

Csokoládés krém (a közepére, ezt nem kell felezni):

  • 15 dkg csokoládé
  • 10 dkg Ráma margarin / vaj
  • 1 evőkanál víz
  • 2 evőkanál olaj
Vízgőz felett felolvasztjuk a csokit (én vegyesen használtam ét és tejcsokit is, 10dkg tej és 5dkg étcsoki), majd belekeverjük a vajat, vizet és olajat. Addig keverjük míg egynemű nem lesz.

Bevonat (a tetejére jöhet, de én nem készítettem ilyet):

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 10 dkg Ráma margarin /vaj
  • 3 evőkanál olaj
  • 1 evőkanál víz
  • 1 evőkanál porcukor

Elkészítés menete:

A kisült lapot tegyük vissza a tepsibe, rásimítjuk a tejszínes krémet, majd be a hűtőbe egy fél órára. Majd kivéve ráöntjük a csokikrémet, be a hűtőbe, majd ismét kivéve ráöntjük a másik felét a tejszínes krémnek, rá a második lapot, be a hűtőbe és egy fél óra múltán szeletelhető.
Nekem nem lett olyan kemény a hab, mint az eredetiben, de gondolom egy kicsivel több zselatinnal keményebbre dermed. (majd egy hónap múlva kipróbálom úgy is :-))

post signature

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy írsz!
Thanx for leave me a comment!